«
10+1 tipp vízalatti felszerelés kiválasztásához »
Míg korábban egy vízalatti fotós
felszerelés összeállításakor a magas árak mellett a szűkös választék
okozhatott gondot, addig ma nem csak az árak számítanak elérhetőnek,
de a gyér kínálat helyett a bőség zavarával kell megküzdenünk. Első
ránézésre nem is egyértelmű, hogy milyen szempontokat célszerű figyelembe
venni, ezért szakemberhez fordultunk. Az alábbi tippeket egy tapasztalt
búvárfotós állította össze.
1. A képességeid és a pénztárcád szerint
A
fényképezőgép és a tok kiválasztása a vízalatti fotózás talán legnehezebb
lépése. Mert olyan sok gép és tok van, melyik legyen ami nekem kell?
Elcsépelt, mégis igaz, hogy nem a pénztárca az első szempont. Ugyanis
hiába tudsz megfinanszírozni egy több milliós gépet, ha nem tudod
kihasználni a lehetőségeit. El kell döntened, hogy emlékfotókat, vagy
művészi képet szeretnél készíteni. Ha évente 20-30-at merülsz, akkor
a válasz egyszerű, egy kompakt digit bőven elég. Ahhoz fel kell nőni,
hogy ha valaki olyan szinten beleveti magát a fotózásba, hogy egy
dslr-be beruház pár százezer forintot (plusz lencsék!). De a víz alatt
ennek többszörösét is rá lehet költeni amíg egy tökéletes rendszer
megvan. De továbbra sem egyszerű a döntés, hiszen a kompakt és komoly
lencsével és képességekkel rendelkező fényképezőgépek között is nagyon
sok választható ketyere van. Itt adhat választ a pénztárca.
2. Barátok, oktató, internet, szakirodalom
Kérdezz meg egy fotós barátot. Biztosan segít. Vagy menj el egy tanfolyamra,
ahol "ki lehet szipolyozni" az oktatót, segítséget kapni
a vásárláshoz. Sokat segíthet az internet is. Magyar vagy külföldi
oldalak tömkelege foglalkozik ezzel a témával, a fórumokon szívesen
válaszolnak a "láma" kérdéseidre is. Csak ügyesen kell kérdezni!
Ha már megvan a kiválasztott kombó, érdemes rákeresni, elolvasni mások
tapasztalatait. Sajnos - míg a vízalatti fotózásról sok - a digitális
vízalatti fotózásról kevés az elérhető nyomtatott szakirodalom. Elsődleges
forrás mindenképpen az internet lesz.
3. Géphez tokot, vagy tokhoz gépet
Ha van már digitális gép a családban, érdemes körülnézni, hogy arra
választható-e tok. De nem biztos hogy ez a legjobb megoldás. Nem mindig
lehet kikerülni egy új gép megvételét. Mert idefenn hiába csinál "tuti"
képeket, odalenn lehetségesen nem megfelelő, vagy nincs rá beszerezhető
ház.
4. Ha árban ugyanaz, válaszd azt, amin van M betű
Megeshet hogy tetszik majd ez a vízalatti fotózás dolog. Akkor viszont
zavaró lesz, hogy egyszer csak a gép korlátokat állít, nem lehet változtatni
a blendét, vagy a záridőt, nem lehet kompenzálni az expozíciót, satöbbi.
Szóval ha árban nem óriási a különbség, érdemes a komolyabb, manuális
(M) beállításokat is ismerő fénydobozt venni. A kisebb tudású soha
nem fog megtanulni "idegen nyelveket", míg a jobb gépet
lehet így is, úgy is használni. Ez olyan, mintha az automata váltós
autók mindegyikét felszerelnék manuális váltóval is, de visszafelé
ez nem lenne igaz. Te melyiket vennéd meg - ugyanazon áron?
5. Nem csak terméket, szolgáltatást is veszel
Fontos odafigyelni arra, hogy a vásárolt tokhoz legyen "support"
elérhető közelségben (és nyelven). Hiszen a bonyolultabb tokoknál
néhány évenként érdemes leszervizeltetni a csak gyár által megbontható
részen is az O gyűrűket, nem baj ha egy letört kapcsolót tudsz pótolni,
vagy tanácsokat tudsz kérni ha tovább szeretnéd fejleszteni a rendszert.
Ugyanígy nem baj, ha egy sérült O gyűrűt be lehet szerezni néhány
napon belül, és nem kell várni hónapokat rá. A fényképezőgépgyártók
saját néven forgalmazott tokjai valószínűleg kibírják addig ameddig
a gép. Egyszerű szerkezetek, nem igényelnek karbantartást. A komolyabb
(értsd: dslr gépekre készült) tokok azonban akár 20-30 O gyűrűt is
tartalmaznak, és beázás esetén az anyagi kár is jelentős. Itt fontos,
hogy legyen kihez fordulni - ha baj van.
6. Ha lehetőséged van rá, béreld ki
Vannak olyan vállalkozások, akiknél megfizethető áron bérelhető a
kiválasztott ketyere. Béreld ki, vidd el merülni, látni fogod hogy
tetszik-e a készülék. Sajnos komolyabb tokokat fotósok nem adnak ki
a kezükből, tehát erre nem lesz lehetőséged. A kompakt kategóriában
azonban jó eséllyel megtalálod a bérbeadót.
7. Mindenképpen hagyj pénzt vakura
"Víz alatt az elégséges mennyiségű
fény egy atomvillanás, minden ami ennél kevesebb fény, kompromisszumra
készteti a fotóst."
A már ismertetett "havazás" jelenségét okozza a beépített
vaku, ráadásul a teljesítménye túl kicsi. Színes képet, szépen megvilágítva,
megfelelő mélységélességgel, csak megfelelő mennyiségű fény mellett
lehet készíteni. Aki egy kicsit is komolyan szeretné venni a búvárkodás
mellett a fotózást is, annak szüksége van egy (vagy akár több) külső
vakura.
8. A technológia nem pótolja az ismereteket
Hiába a tökéletes felszerelés. Ha hiányzik a tudás, csak véletlenszerűen
fognak szép képek készülni. A befektetés megéri hogy fejleszd a tudásod,
böngéssz, hogy nagyon szép képek expozíciós (vagy éppen a saját, elrontott
képek) adataiból tanulj. De egy tanfolyam ára is könnyen megtérülhet
a vásárláshoz kapott jótanácsok miatt, vagy éppen az elkészült szép
képek öröméért.
9. Halportré, nagylátószög, makró
Ebben a három kategóriában készül a képek
nagy része. Ezekhez nem csak a tudás, és elektronika kell, de bizony
megfelelő minőségű lencse is. A digitális zoom felejtős. Ugyanis ez
nem más, mint képkivágás, a felbontás csökkentésével. Ezt otthon,
a már elkészült képen elvégezhetjük. Ami igazi, az az a bizonyos optikai
zoom. Nem mindegy azonban hogy honnan indul. A digitális gépeken ezek
nagyon kicsi számok, de hogy értelmezhető legyen, át kell váltanunk
a "régi" egységekre, vagyis az analóg technika által használt
24x36mm-es képmérethez, ahol az 50mm-es fókusztávolság az "alap",
e felett teleobjektív, alatta nagylátószög. A telével nem lesz gond,
nyugodtan bízz a szavamban. A nagylátószögnél van az érdekes terület.
Ugyanis minél kisebb az a szám, annál nagyobb szöget "lát"
az obi. És az kell. A halak "halszemet" kaptak, ha nekik
ez jó, nekünk sem árt minél nagyobb szög.
A halportéhoz a legtöbb optika által adott tartomány megfelelő, viszont
a makrófotózáshoz nem árt ha a gépünk "tudja". És az sem
baj, ha az un. "supermacrő módban nem tiltja le a vakut (van
olyan gép, ahol a "supermacrő olyan közel engedi a gépet a témához,
hogy a beépített vakut leárnyékolja a kinyújtózó lencse. Ilyenkor
nem árt ha egy kis intelligencia szorult a vasdarabba, és felismeri
hogy külső vaku is lehet. A másik fontos dolog a makrónál a leképzés
aránya. 1:1 azt jelenti, hogy életnagyságban le tudjuk fotózni a kis
rákot vagy halacskát. 1:2 fele méretet, míg a 2:1 kétszerakkora méretet
jelent a képen. De ne legyünk telhetetlenek! Az 1:1 is nagy dolog.
A másik, a minimum fókusztávolság. Mert a halacskát úgy is fel lehet
nagyítani hogy közelebb mész. Addig, ameddig a lencse engedi.
Más szóval a gép optikai tulajdonságai és a makró képessége fontos
tényező kiválasztásakor.
10. Gondolj arra, hogy utazni is kell majd ezzel a géppel
Ahogyan könnyebb egy apró kis ultrakompakt
géppel a zsebben sétálni, úgy az utazásnál is egyszerűbb ha a gép
mérete és súlya elviselhető. (Én eljutottam arra a pontra (analóg
géppel, két vakuval, stb), hogy a vízalatti fotós cucc több mint 20kg
volt). Komoly tortúra egy méretesebb felszereléscsomaggal repülni.
A profik kitalálták a csomagolási megoldásokat (hűtőláda purhabbal
felfújva, kemény táska, kézben szállított gépek, stb, stb), de nekik
fizeti a megbízó a túlsúlyt. Neked nem. Ez is egy szempont. Mindenesetre
egy értékesebb szett megérdemel egy Pelican táskát (ezek a vízálló,
zárható, hihetetlen ellenálló, szivacsos táskák), ami egyből hozzáad
a súlyhoz egy pár kilót.
11. Nem csak a technikai jellemzők számítanak
Ahogyan sok más tárgyat sem kizárólag az alapján választunk, hogy
mit nyújt. Kell az is, hogy belesimuljon a kezedbe, hogy tetsszen
a kép amit készít, hogy tetszik-e a design. Azért tud megélni annyiféle
gyártó, mert az egyik fotósnak ez "simul" bele a kezébe,
a másiknak az. Ezért esküszik az egyik a Canon-ra, a másik a Nikon-ra.
Igazságot tenni nem lehet, a világ szép így is.
A cikk
eredetije az Index
Digicam oldalon jelent meg.
{picture}
<<---
Vissza a tartalomhoz