www.ScubaDiving.hu
|
«
A solo merülésről » Az alábbiakban a saját véleményem bocsájtom vitára. Ha írsz nekem, és a válaszod vagy véleményed ide kívánkozik, szívesen felrakom. Közel 100 merülést hajtottam végre egyedül. Természetesen megfelelő és karbantartott cuccal, nem mélyre, és főleg azért, mert fotóztam. (nagyon ritka hogy a merülőtársam nem zavar, hanem segít, hajlandó 20-30 percet várni rám amíg a sekélyben egy témát sikerül meglőnöm, és nem fagy ki a vízből ha 90 perces lesz a merülés. Egy bázison dolgozom, ahol megfelelő feltételek mellett megengedjük a solo merülést. Ezek a következőek: - legalább 100 igazolt merülés Ugyan furcsán hangzik, de szerintem a solo merülés nem rejt több veszély magában mint amikor egy tapasztalatlan merülőtárssal merülök. Vagy éppen oktatok, és a tanulókkal az első merülést hajtom végre (az is solo, hiszen ha szeretném sem képzettek arra hogy segítsenek nem?). Fotósok között elfogadott hogy ha párban merülnek, igen komoly távolságot tartanak, és nem zavarják egymást. Igazából ez is solo, csak közben ott van az a hamis biztonságérzet, hogy a társam tud segíteni ha baj van. Ez nem igaz ebben az esetben... Egy pár vélemény máshonnan is: » Solo Diving: PADI Worldwide's Position (Word file, 25k) » Solo Certification: It's Time (link, angol cikk - fordítás is jön majd) »
Should
You Go Solo? (link, angol cikk - fordítás is jön majd) {picture} <<--- Vissza a tartalomhoz |