Ilyen is van.
Van aki annyira romantikus (és megspórolja a vacsit
a 100 fős rokonságtól), akkor egyszerűbb Balin egy "apró"
kis esküvőt megszervezni, szabad ég alatt, és ráadásul teljesen
hivatalosan.
Megvan a dolog szépsége, mondjuk többek között
az is, hogy a háttérben fürdőruciban rohangálnak más vendégek,
vagy mondjuk az, hogy a bali ceremónia dolgaihoz egy kukkot
sem értenek. Szóval amikor mások éppen a homlokukra ragasztják
a rizst, vagy imádkoznak, akkor csak ugyanúgy kell csinálni,
és reménykedni hogy az istenek nem haraszanak meg a bohóckodásért
:-D
A nap kezdődik egy bemutatkozással. Az ifjú párt bemutatja egymásnak
a két leendő após (ebben a helyzetben kénytelenek voltunk a
helyettesemet beadni a közösbe, ő játszotta az egyik apát, valamint
a kertészt aki a másik apuka volt).
Délután
megérkezik a BAND. Gamelan ugyan, de nagyon jól ütik :-) Csimbumm
kezdés, majd
megjelenik
a menyasszony. A lányok sorfalat álltak körülötte, nem volt
nehéz megtalálni az utat (mindig a sárga
úton, a járda be lett szórva sárga virágokkal, hogy szegény
ne tévedjen el).
Amikor már a vőlegény is megtalálta a vesztőhelyet,
a pap mormogott valamit, és máris hoppá, innentől puff neki.
Meggyűrűzött madár vonulását figyemmel kísérik innentől...
Egy
kis papírmunka, ez megy a konzulátusra, hogy otthon is tudják
mi történt.
Az elején pánik indult, mert a pap a papírok alá
tette a tollat (egy apró kis reménysugár a vőlegénynek). De
meglett...
Nagy
virágeső, mindenki nagyon örült, és én is megvillanthattam fotós
tehetségemet, mert ez a kép 30 percen belül keretben a Beach
Bar falán landolt.
És ez még mindig semmi! Vannak akik potyáznak
:-D
Nézd meg itt hogyan lehet megtenni
:-o
Bali,
2002 szeptember 03.
«
vissza