Ma eszembe jutott hogy van nekem egy papucsom. Olyan bejáratott,
patinás, kellemes viselet. Még középiskolás voltam amikor
vettem. Amolyan műanyag talp, és rég elfelejtett színű felső.
Akkoriban ezek a dolgok olcsóak voltak, de bármit is vettem,
csak pár hónapig bírták, szakadtak. Még az oly menő adidas
is, amire nekem sajnos nem volt pénzem.
Egyszer berágtam, és a faterom húsz évig használt (majd
kidobott) munkástáskájából kivágtam két darabot, és szépen
újrafelhasználtam a papucsomra. Oldalt megragasztottam,
és a biztonság kedvéért szépen gombostűkkel megtűzdeltem.
Innentől évente, kétévente újra kellett ragasztani, vagy
kicserélni az elgörbült vagy megrozsdásodott gombostűket.
De ennyi. Kitartóan szolgál már több mint húsz éve.
Furcsa dolog nem? Ez az egyetlen használati tárgyam amit
naponta használok, és több mint húsz évet kibírt. ( A felsőrész
ráadásul előtte lehúzott húsz kemény évet) Az órám is fiatalabb
(bár az valószínűleg még húsz év múlva is óra lesz).
Elgondolkodtam. Nagyapáink, de még a szüleink háztartásában
sok olyan dolog van ami húsz évesnél idősebb, nap mint nap
használják, mégis megvan. Becsülete van. Nekünk pedig már
az a világ jutott, ahol kevesebb ilyen patinás dolog van,
az érték nem a tartósság, hanem az újdonság. Miért? Nem
jó az, ami öreg, csak mert öreg?
A világ változik. És egyre gyorsabban változik. Ez nem
baj. Én szeretem hogy a telefonom már nem fél kiló mint
tíz éve, és tényleg tudok vele sakkozni. A televízió
már színes, mp3-at hallgatok, és emilezek. Ezeket szeretem,
jó ez így. De jó lenne olyan táskát venni (ha lehetne) ami
bírja majd 10-20 évig, vagy mondjuk egy pénztárca, öngyújtó,
óra, asztal, vagy bármi, ami tartós... Mert én szeretem
a tárgyakat, a dolgokat amik stabilan ott vannak az életben,
amikben lehet bízni. Akármikor.
Az eszmék is stabilabbak voltak régebben. Ma már azokban
sem lehet bízni. Mert miért higgyek valakinek akit tíz éve
még üldözött a rendszer, ma pedig polgármesterként hetente
magyarázkodik a különböző ingatlan és egyéb ügyek miatt?
Vagy aki úgy lett a gazdák kicsi vezére, hogy földet még
csak a muskátliban látott, és összekeverné a tormát és a
cseresznyefát ha mutatnának neki? Vagy mitől higyjek valakinek
aki a nevében fiatal párt 51 fölötti képviselőjeként nem
hajlandó megfújni a szondát amikor elviszi valakinek a tükrét.
Mert neki van mentelmi joga. Vagy annak a milliárdosnak
higyjek aki a szocialista eszméket vall magáénak? Vagy esetleg
a másik szocialistának aki bankvezér volt? Vagy esetleg
annak, akinek az első állása miniszterelnök volt, mostanra
pedig nincsenek megélhetési gondjai?
Nem is tudom. Vagyis de. Maradok a papucsomnál, az húsz
éve szolgál hűséggel, nem változik, stabil. De találtam
egy kiskanalat is, állítólag több mint száz éves. Na az
valami!
Jó lenne ha a politikusaink nem a pénzre játszanának, hanem
arra, hogy végre egyszer valaki bekerüljön a történelemkönyvekbe.
Mert tett valamit. Mert karakán volt, elvei voltak, kiállt
mellette, tett az emberekért valamit, hitt benne, és ezért
tisztelik majd. Ha nem ma, de holnap.
Aki olyan mint a papucsom. Hűséges, említésre méltó társ.
Magyarország,
2005 február 27.
