Az egész úgy kezdődött,
hogy a könyvelő felbujtott, hogy most nagyon de gyorsan regisztrálni kell az ügyfélkapun,
mert különben sejhaj lesz meg minden.
Elszántam magam, bejelentkeztem a
www.magyarorszag.hu oldalon
a budaörsi önkormányzat okmányirodájába. Meglepetésként ért, hogy két nap múlva
már mehettem is. Ollé. Kicsit ugyan furcsa volt hogy eddigi bejelentkező nevemmel
már sehol nem lehetett semmit sem kezdeni, de eddig nem volt probléma.
Reggel
időpontom volt 10:15-re, ott is voltam hibátlanul 10:14-kor :-) Gyanúsan kevés
autó, meg kihalt környék. Plusz egy papír, hogy a Hivatal elköltözött. Pánik indul,
mert nekem ugye időpontom van, várnak meg minden. Szabadság utca ikszakárhány.
A Szabadság utca a legnagyobb utca lesz, meg is találtam a Polgármesteri Hivatalt,
itt lesz tuti az Okmányiroda is.
Az épületről eszembe jutott a Brazil c.
film.
Információnál előttem hatan, pult mögött senki. De gyorsan leküzdöttük,
mindenki kapott gyorsan sorszámot. Kézből, pult mögül, az emberek úgysem tudnák
eldönteni hogy milyen ügyben jöttek, és az az ügy milyen igazgatásrendészeti eljárás
alá tartozik, melyik előadó mit ad elő, és különben is, emberek butusok. Na. Nem
tudnák kezelni azt a nyavalyás sorszámkiadó gépet öt gombbal. Vagy nyolccal. Mégúgyse.
Mosolyogva
mutattam, hogy interneten foglaltam időpontot.
- A magyarorszag.hu-n foglalt
időpontot ugye? Hááát, nem ott kellett volna, nem kapjuk meg a jelentkezéseket.
Rendszeresen melléteszi. Na nem baj, adok magának sorszámot.
(Itt egy kicsit
elbizonytalanodtam, kezdeti mosolyom megtört, fölényes lendületem oda. Nem értettem
hogy mi az amit mellétesznek, meg minek tesznek mellé micsodát? Bejelentkeztem,
nem működik. Ezt értem. Mellétesz? Ezt nem. Hülye vagyok.)
Nyugisan
leültem, unatkoztam. Jelzem, a hely maga elsőrangú, világos, kellemes, használható,
barátságos. Nyoma sincs a régi "hivatal"-nak. Tudod, ahol le kell hajolni
egy lukhoz, kényelmetlenül kifacsarni a testet, hogy a benn ülő rendesen hallja
hogy mit mondasz :-)
A kinti portafülke felett nagy betűkkel egy felirat,
amely a hivatal területén internet elérést reklámoz. WiFi! Ollé, PDA elővesz,
nézzük (addig is netezek egy kicsit). Rendszer keres, nincs semmi az éterben.
Megkérdeztem a pult mögött a hölgyet, szerinte van itt internet, a múlt héten
is használta valaki. Kimentem a portásfülkéhez, ahol azt a választ kaptam, hogy
működik. Mutattam, nem működik. De működik - mondták - ég a zöld lámpa, nézze
meg! Amikor továbbra sem találta a ketyerém a jelet, megkértek hogy menjek a portáspult
másik oldalára, hátha ott majd... Most magyarázzam meg, hogy a WiFi akár betonfalakon
keresztül is? Hagyjuk.
Időpontra mentem, alig vártam fél órát, máris bejutottam!
Már csak percek kérdése hogy ügyfélkapus legyek! Izgatottan foglaltam helyet.
Csak egy személyi, egy-két perc, és huss. Közben kérdezősködtem (én balga):
-
Tessék mondani, miért van az, hogy a magyarorszag.hu-n az eddigi regisztrációm
eltűnt?
- Az a regisztráció most megszűnik ezzel a regisztrációval, ezért kellett
most regisztrálnia.
(huha, gondoltam, ezt most mellétettük, nem regisztrált
az agyam összefüggést)
- Kérdezhetek még?
- Természetesen
- Létezik
kettős aláírás az ügyfélkapu rendszerben?
- Hát, ezt sajnos nem tudom
-
Az elektronikus adóbevallásnál online vagy offline a kitöltés?
- Ezt sajnos
most nem értem
- Nincs több kérdésem...
A hölgy kinyomtatott egy papírt,
melyen felhasználónév a vezetéknevem.
- Mivel az eddig regisztrációmnál
ez más volt, így inkább azt szeretném - mondtam.
- Nem baj, ez meg fog változni
az első bejelentkezéskor!
- Biztos hogy a név, nem a jelszó fog megváltozni?
-
Biztos, ebből lesz majd a jelszó.
- ?????? Monst a biztonság kedvéért megkérdem
még egyszer. Általában a belépőnév fix, regisztráció után a jelszavat szokták
változtatni. Szóval a belépőnév meg fog változni tuti?
- Igen, megadja az újat,
és kész. Bízzon bennem.
Én buta, elhittem. Persze hogy a jelszó változik,
nem a belépőnév. Most ezt is meg kell jegyeznem.
A mai nap tanulságai:
-
magyarorszag.hu - csak vigyázva azzal az online időpontfoglalással. Egy telefont
biztonság kedvéért érdemes megejteni. És otthon mosógépre a mosóteknőt.
-
Vifi - ha ég a zöld lámpa, akkor van. De lehet hogy rossz helyen állsz.
-
Elektronikus analfabétákat a hivatalokba! Ők nem fogják szakmai hozzáértésükkel
megzavarni a pógárokat.
- ügy, fél, kapu, ciki
Magyarország,
2006 január 19.
<<
vissza